“Több legyen a DÖK, mint egy rendezvényszervező” – ez történt az idei DOT-on

Egyéb kategória | 0 hozzászólás

Az eseménynek a Neumann János Egyetem adott otthont, ahol hazai és határon túli magyar jó gyakorlatokkal ismerkedhettek meg a résztvevők. Több mint 30 városból közel 100 fiatal érkezett Kecskemétre, hogy megosszák egymással tapasztalataikat, megvitassák az őket foglalkoztató kérdéseket és megismerjék egymás szervezeteinek működését.

A Neumann János Egyetemen megtartott eseményen a plenáris előadások során a fiatalok és kísérőik megismerkedhettek többek között a Nemzeti Ifjúsági Tanács PRIME projektjével, kecskeméti és határon túli magyar jógyakorlatokkal, valamint dr. Aáry-Tamás Lajos oktatási ombudsman, Brassói Sándor, az Oktatási Hivatal elnöke, valamint Nemcsik Mátyás, a Kecskeméti Ifjúsági Tanács alelnöke is köszöntötte az egybegyűlteket.

Kiemelt vendég volt a találkozón a Felvidéki Magyar Középiskolások Szövetsége, akiknek előadásában a külhoni anyanyelvhasználat kérdésköre állt a fókuszban. A programok közt szerepelt például egyéni készségfejlesztés, valamint egy plakátkiállításon ismerhették meg a fiatalok a más helyeken működő jógyakorlatokat, a különböző települési és iskolai DÖK-ök működését.

A rendezvény egyik kiemelt célja, hogy a résztvevők átadják egymásnak a tapasztalataikat, merítsenek más szervezetek jógyakorlataiból, valamint kapcsolatokat építsenek.